2007. november 30., péntek

szvítez

Megint kiwiangol nyelvlecke következik, amelynek keretében megtanuljuk igazi Új-Zélandi módra kifejezni határozott igenlésünket. Az ide vonatkozó szlengszótár segítségével még remek példával is illusztráljuk a nyelvleckét.

Tehát, ha valami nem csak simán "jó", vagy "rendben", hanem "nagyon jó" vagy épp "nagyon rendben" van, akkor "good" vagy "OK" helyett azt mondjuk, hogy "sweet as" (ami szó szerint fordítva annyit tesz, hogy "édes, mint"). Ha ezt még egy kis lazasággal meg akarjuk fejelni, akkor hozzá csapjuk, hogy "Bro", azaz "testvér".

Jöjjön is a remek példamondat (amelyet Lipi biztos átérez annak teljességében):

-How was the surf at Raglan yesterday?
-Sweet as, bro!

2007. november 29., csütörtök

Az ötödik hónap

Telik-múlik az idő, s megint sikerült eltölteni egy teljes hónapot eme blogon, így itt az összegzés ideje.

Az elmúlt hónap során többek közt kiderült a legújzélandibb madár kiléte, olvashattunk Új-Zélandról régen és most, aztán kissé felgyorsultak az események vízumügyben, így csak kevés idő jutott az érdekességekre, amelyek ezúttal leginkább néhány veszélyeztetett madárfaj kihívásaira korlátozódtak.

Mindeközben az Új-Zélandi magyar blogok világában elég csendes hónapot éltünk át, ami remélem nem lesz mindig így, mert - akár hiszitek, akár nem - én is szeretek Új-Zélandi magyar blogokat olvasni.

Viszont továbbra is mókásnak találom azokat a keresőkifejezéseket, amikkel a blogomra találtak vagy épp tévedtek kedves alkalmi olvasóim. A tartalom gyarapodással ezek a keresések is gyarapodnak, így most bőven volt miből válogatni. Nézzük is az elmúlt hónap termésének gyöngyszemeit:

Íme a madarak iránt érdeklődők:
galambok mennyi ideig ülnek a tojáson
papagájok élőhelye a kék lagúnában
vetési varjak párzása
házikacsa lábnyoma
szőrös kukacok
csirke videoklip
párosodó kacsák
madár a weben
fehér plymouth tyúk wikipédia


Az Új-Zéland iránt érdeklődők:
új zéland birka támogatás
kivi actinidin
wellingtoni csizma


Akik futottak még:
100 méteres gyorsfutás eredmények
melyik a helyes válasz?
burgonyaföld képek
hableány rendellenes
sziklás tengerfenék
new york régi neve


És végezetül, aki a számból vette ki a szót:
új zélandra szeretnék költözni

2007. november 28., szerda

Macska fogta kacsa

Az Új-Zéland természeti értékeinek megőrzéséért felelős szerv, a DOC munkája nem mindig csupa siker. Christchurch környékén például próbálnának visszatelepíteni egy veszélyeztetett kacsafajt, ám munkájukat úgy néz ki, hogy házi- és elvadult macskák teszik tönkre.

Itt van ez a funkcionálisan kihalt kacsa, amelynek olyan kevés példánya él, hogy csak az ember segítségével tud fennmaradni a populációja, és itt vannak az unatkozó, éjszakára "hadd játsszon" kirakott házicicusok, akik az éj leple alatt csak úgy sportból levadásszák a madarakat. Mert enni azt kapnak otthon, egész addig, amíg meg nem unják őket, és akkor lesz belőlük éhes, elvadult macs. Csúnya macs.

Én akkor is a kacsáknak drukkolok. A sok csúnya unatkozó macs meg menjen haza, és inkább piszkítson a gazdi kedvenc fotelja közepébe. Új-Zéland a madarak birodalma, úgyhogy aki nem bír macska nélkül meglenni, az macskásodjon meg máshol.

2007. november 27., kedd

2007. november 26., hétfő

Pukekó a ruhán

Megint itt a vasárnap, és tudom, hogy már izgatottan várjátok, hogy most milyen pukekós dolog fog soron következni. És igen, most saját magunkat dekorálhatjuk pukekóval, egy remek kitűző segítségével.



Figyelem!! A Pukekós kitűzőt minden esetben a felöltőnk bal oldalára, szívünk magasságába helyezzük, mert oda való! :)

2007. november 24., szombat

Fél évnyi papírtermés

Na, tegnap végre valahára beadtuk a vízumkérelmünket. Nem volt egyszerű szülés, május óta gyűlnek a papírok bele, és végül százegynehány oldal terjedelemre rúgott, de mostanra már ott figyel Londonban, ahol újabb pár hónapot porosodhat, mígnem hozzárendelnek egy kedves hivatalnokot, aki jól belenéz, és mindent rendben talál majd. (Már legalábbis mi így képzeljük el a továbbiakat.)

De nézzük is meg részletesen, hogy mi mindenből állt össze az SMC vízumkérelmünk:

1. egy kísérőlevél
2. a kitöltött, átnézett, aláírt meghívó (ITA), benne az eljárási díj beszedésére vonatkozó felhatalmazás
3. fejenkét kettő igazolványkép
4. eredeti születési anyakönyvi kivonatok (háromnyelvű) és azok másolata
5. útlevelek (személyes adatokat tartalmazó oldalának) közjegyző által készített hiteles másolatai
6. a tartós kapcsolatot bizonyító iratok, úgyis mint:
- eredeti házassági anyakönyvi kivonat (háromnyelvű) és annak másolata
- igazolás (több, mint egy éves) közös bankszámláról
- lakcímkártyák közjegyzővel hitelesített másolatai és hivatalos fordításuk
- közös tulajdonú lakásunk hiteles tulajdoni lapja (szemle) és annak hivatalos fordítása
7. végzettség és szakmai tapasztalat
- munkáltatói igazolás (angol nyelvű, céges fejléces papíron) és fénymásolata
- eredeti diploma (oklevél) és annak másolata
- eredeti NZQA diploma honosítási papír, és annak másolata
8. az angol nyelvtudás bizonyítékaként az eredeti IELTS eredmények és fénymásolataik (plusz, ezt megküldetjük a British Councillal is)
9. kötelező orvosi vizsgálat eredményei, a panel doki által lezárt, lepecsételt borítékokban
10. erkölcsi bizonyítványok, hivatalos fordításuk, és azok fénymásolata

Összesen egy kilogrammnyi papírról van szó, amelyet DHL-lel, 290,000 forintra biztosítva (mert összesen többe is került) küldtem el Londonba, ami belekerült további 19000 forintunkba.

Hát itt tartunk most, bő fél évvel azután, hogy elkezdtük a mi kis Új-Zélandi vízumunkat intézni.

2007. november 22., csütörtök

Leletek

Úgy néz ki, felesleges volt a múlt heti para, a vérvételeket megúsztuk kék foltok nélkül, mivel egyből előkerültek vénáink. A Megyeri úti ÁNTSZ labor és a Mária utca 41 szám alatti STD klinika közül így utólag összehasonlítva ez utóbbit jobbnak találtam, mert egyrészt nem kell kicaplatni a világ végére, másrészt mert összehasonlíthatatlanul ügyesebben vettek vért. Meglepetések itt sem értek, de legalabb papírunk is van róla, hogy az elmúlt negyedévben sem kaptunk el semmi csúnya pár-bajt. Na nem mintha a veszélyeztetett csoportba tartoznánk.

S ha már orvosi vizsgálatok, túlsúly fronton is van egy jó hírem a 30 feletti BMI-vel vízum miatt aggódóknak: a dokink, miután jól lefogytunk, elmondta, hogy az a bizonyos páciense, akit visszadobtak emiatt, szóval neki 40 felett volt a BMI-je, ami már tényleg elég húzós azért. Egy ugyanilyen esetről olvastam is a napokban, ahol szintén 40 feletti érték miatt tanácsoltak egy jelöltet fogyókúrára, mielőtt újra beadná a vízumkérelmét. A 30 feletti érték tehát még nem jelent azonnali visszautasítást, az viszont biztos, hogy ilyen esetekben a magasabb rizikó miatt egy plusz vérvizsgálatot is kérnek (tudniillik megnézik a triglicerid és egyéb lipidek szintjét is). De azért valóban jobb a békesség.

Az ismételt orvosi kör kettőnknek összesen újabb 21000 forintba fájt, így továbbra is azt kell mondjam, hogy szerintem nyugodtan lehet a beszerzendő dokumentum lista végére tenni az orvosi igazolást, már csak költségkímélés végett is.

2007. november 21., szerda

Nemzetközi Jogosítvány

A mai iratgyűjtő akció keretében szert tettünk nemzetközi gépjárművezetői engedélyeinkre. Ez egy ocsmányszürke, kereken négy lapból álló, rozsdás tűzőkapoccsal összefűzött valami, aminek a fedlapján csak és kizárólag magyar nyelvű szöveg van, így egyértelmű, hogy nemzetközi okiratról van szó. A förmedvény amúgy az okmányirodákban igényelhető, kerek 1800 Forint kell hozzá, meg kettő igazolványkép és a már meglévő (magyar) jogosítvány, amely hiányában az amúgy sem érvényes a későbbiekben sem. A zord külső hasonlóan furcsa beltartalommal párosul: lapjain rendre magyarul, spanyolul, németül, oroszul, angolul és franciául olvashatóak az érvényességi tudnivalók, és egy kihajthatós oldalon fityeg a személyes adatokkal kitöltött, fotóval spékelt adatlap, amely így bármelyik nyelvű lap mellé odahajtható. Furcsa egy kövület, az biztos. De hogyha ez kell ahhoz, hogy a magyar jogsi Új-Zélandon is érvényes legyen (hozzáteszem, csak egy évig, utána már csak az Új-Zélandit fogadják el), akkor legyen.
Remek, plusz egy okirat, amire vigyázni kell, merthogy, ha nem is annyira szigorú cucc, mint a műanyagkártyás jogosítvány, de ugyanúgy lejáratkor visszaszolgáltatandó a kiállító hatóságnak.

2007. november 20., kedd

Kaka végveszélyben

Végre találtam valami határozó jellegű cikket a blogunk kettes számú (és kétértelmű) névadó madaráról, a Kakáról is. A véletlenül idelátogató futballrajongóknak ismételten jelezném, hogy nem, ez a Kaka nem nem tud focizni. És, bár a hasonló nevű futballsztárnál több példánya él Új-Zéland erdejeiben, szegény papagájfaj mára már végveszélybe került.

A Kea közeli rokonaként (tudniillik mindketten nesztorpapagájok) gondolhatnánk, hogy a jég hátán is megél, ám sajnos ez nem így van: úgy néz ki, hogy rossz lóra tett, amikor a kellemesebb klímához és a kizárólag nektárból és gyümölcsökből, bogyókból álló étrendre specializálódott. Szintén érdekes, hogy a Kakapo-hoz hasonlóan csak néhány évente rak tojásokat, és olyankor is erősen befolyásolja a fiókanevelés sikerességét néhány növényfaj azévi virágzása és terméshozama. Tovább ront a helyzetén, hogy a betelepített darazsak azonos étrenden vannak, és eleszik előle a finom nektárt.

A szokásomhoz híven most is egy rendes kis képzavarral vonnám le a következtetésemet: Új-Zélandon - ha nem Kea az ember - akkor szívás papagájnak lenni.

2007. november 19., hétfő

Pukekós étkészlet

Ismét eljött a vasárnapi szuvenirek ideje. Megint a Nagy Új-Zélandi Bolt portékái közt turkáltunk, nem is hiába: most egy komplett Pukekós étkészletre leltünk.

Ugye, hogy ugye.

2007. november 18., vasárnap

Egy kis csimasz

Na, mostan pedig kiwiangol nyelvlecke következik. Nyelvtudásunkat csiszolandó sosem árt egy-egy helyi kifejezéssel gazdagítani szótárunkat.

Boncoljuk hát a "Rattle your dags" kifejezést, amely a birkatenyésztők által megfigyelt jelenségen keresztül nyeri el értelmét. A "Dags" szó magyarul, pedánsan fordítva "csimasz", vagy "paksi mogyoró" lehetne, annak is a birkákra vetített értelmében. Történetesen a birkák a természet szavának engedelmeskedve folyamatosan, bőséges tápanyaggal látják el a legelőt. Ezen folyamat során azonban a hátsójuk környékén a gyapjúba is ragad egy kevés anyag. Az ilyen kis labdacsokat aztán a birkanyíró újoncok feladata eltávolítani. De ne szaladjunk ennyire elibe a dolgoknak, illetve szaladjunk, mint ahogy azt a birkák is teszik, ha terelik őket. Eközben ezek a kis megszáradt labdacsok egymásnak verődnek, és zörgő hangot adnak ki (úgy is mint "rattle").

Így tehát a "rattle your dags", azaz szó szerint "zörgesd a csimaszt" annyit tesz, hogy "szedd a lábad".

2007. november 17., szombat

Nézzétek, mit kaptam ma!

Nem mondhatnám, hogy irodista alkat lennék. Valamiért sokkal inkább az élő dolgok kötnek le, mintsem a száraz iratok. Szerencsére bevándorlási ügynök tekintetében jól választottam, és így a mai napon gyorspostával érkezett, előemésztett, közel száz oldalnyi irat közt ott lapult egy gyönyörű színes, Új-Zélandi madaras 2008-as naptár is, személyre szabott meglepetés gyanánt. Nézzétek, itt az előlapja:

Mondanom sem kell, telitalálat volt Hajnalka részéről, így most vígan foghatok bele az iratok átnyálazásába, összerendezésébe. Ha pedig beleunnék, akkor mindig ott van a kis színes naptár, hogy újra jó kedvem legyen.

2007. november 16., péntek

Páros fordítás

Mivel mi párban tervezünk Új-Zélandra menni, bizonyítandó, hogy ténylegesen együtt is élünk, amit a legegyszerűbben a közös tulajdon, közös lakcím, közös bankszámla hármassal tudunk megtenni. Ez az esetünkben egy földhivatali hitelesített tulajdoni lap szemle, két lakcímkártya és egy banktól kért angol nyelvű igazolás formájában bürokratizálódott. Ez utóbbit ingyér megkaptuk, azaz pontosabban vagyunk olyan jó ügyfelei a banknak, hogy nem számítottak fel érte költséget. Az lakcímkártya adott, csak magyar, és mivel nem akarom küldözgetni, közjegyzővel hitelesített másolata 2100 forint volt darabjának, a hiteles tulajdoni lap pedig még 4560 forintban volt, sajna szintén csak magyarul, így a fordítást még el kellett intézni. (Mekkora szívás, hogy nem a magyar a világnyelv...)

Innen jött tehát még egy fordítóiroda. Az OFFI ugye a lehetetlen (1 hónap minimum) határidejeik, és magas áraik miatt szóba se jöttek. Körbenéztem kicsit, így találtam a teljesség igénye nélkül a Linguarium, a Benedictum és a Transword cégeket. Árban nem sok eltérés van köztük. A tulajdoni lap és a két lakcím kártya esetén kb. 4000 leütést jelent, ezt kell beszorozni kb. 3 forinttal leütésenként, és jönnek még járulékos (hitelesítési) költségek is, így mondjuk a Linguarium-nál a kis irataink szumma 16000 forintért fordultak hiteles angolra.

Az iratkupac meg egyre csak gyűlik. Lassan többe kerültek, mint némely híres szerző kéziratai, és annyi pecsét van rajtuk, ami egy telebélyegzett kék-túra igazolványt is megszégyenítene. De a bürokrácia az jó dolog. Milyen nehéz is lenne az életünk, ha céltalanul kellene vadásznunk azokban a végtelen rengetegekben, amiknek fáiból azóta a sok papír lett, amire most pecséteket és fénymásolatokat gyűjtögetünk.

2007. november 15., csütörtök

Fehérköpenyes vérszegénység

Vízumügyben többet jártam orvosnál az elmúlt pár hónapban, mint az azt megelőző pár évben összesen. Nincs nekem semmi nyavajám, mivel a túlsúly megoldódott, a krónikus időzítés-zavar pedig nem számít annak.

Júliusban, az EOI kihúzása után egyből húztunk intézni a kötelező orvosi vizsgálatot, hogy ne az legyen a szűk keresztmetszet. Nos, nem az lett, illetve mégis. Ugyanis az ITA csak szeptember végén érkezett meg, és felvetett egy minősítésbeli dolgot, ami azóta ugyan megoldódott, de ez elvitt még egy bő hónapot. Így most ott tartunk, hogy tegnap kellett volna Londonba érkezzen a vízumkérelmünk, hogy az orvosi vizsgálat érvényessége épp ne járjon le. S mivel itt még nem tartunk, most épp a csigaposta miatt, lehet újracsinálni a laborleleteket, ami csak azért macera, mert megint kétszer is lecsapolnak, amit a múltkor sem sikerült nekik ügyesen. Az anyagiakat már meg sem említem, végülis nem ez lesz a legnagyobb tétel.

Szóval aki nem szereti, ha vért vesznek tőle, az ráér akkor elkezdeni az orvosit intézni, ha már csak az van hátra. Én meg megyek fizetős vámpírékhoz újra megtudni, hogy továbbra sem hordozok semmi macerát. Komolyan mondom, egy - khm - "szakmabelit" sem szűrnek ennyiszer nemi betegségekre, így nem tudom minek ez a szoros határidő... de legalább lesz összehasonlítási alapom, mert most a Mária utcát fogom kipróbálni a múltkori ÁNTSZ labor helyett. Drukkoljatok, hogy elsőre megtalálják a vénámat, és lehetőleg ne perforáljon utána, mint eddig.

2007. november 13., kedd

Lombikpapagájok

Új-Zéland egyik kritikusan veszélyeztetett, őshonos papagájfaja, a Kakapo hamarosan talán egy erősebb szaporulat elé néz, mivel a nyáron mesterséges megtermékenyítésére tesz kísérletet a faj megmentésére irányuló program.

Szegény madarak nagyon elkényelmesedhettek régen, s emiatt aztán csúnyán rájuk járt a rúd az ember és a vele járó négylábúak megjelenése óta. Most úgy néz ki, újra az emberen a sor, hogy esetleg fordíthasson a Kakapo szerencséjén, s megőrizze a jövő számára e különleges fajt.

A Kakapo egy éjszaka aktív, röpképtelen papagájfaj, amely emellett még a világ legnehezebb papagája címet is magáénak tudja. Sajnos mindössze 86 fennmaradt példányáról tudnak, amelyek mind a Whenua Hou nevű szigeten élnek, és gyakorlatilag minden mozdulatukat aggódó figyelemmel követik.

A rendkívül alacsony egyedszámuk sok problémát is felvet, többek közt a belterjesség miatti csökkent nemzőképességet és termékenységet, amelynek következtében a tojásoknak kevesebb, mint az ötöde kel csak ki. A nehézségeket csak tetézi, hogy a Kakapo csak néhányévente rak tojást, amikor elegendő gyümölcs van a fákon, és még ilyenkor is függ a csibék felnevelésének sikere attól, hogy a rimu fa gyümölcse beérik-e.

A mostani program célja, hogy egy kis mesterséges rásegítéssel nagyobb kikelési és túlélési arányt érjenek el.

Részemről csak annyit fűzhetek hozzá: mindent bele, Kakapo!

Lelassulás

A vízumügyintézéssel kapcsolatos fejlemények következtében kicsit felgyorsultak a dolgok, így egyre több intéznivaló zsúfolódott össze az egyre közeledő indulás időpontjáig, ami egy kisebb pánikhangulatban kulminálódott otthon a hétvégén, amikor a tekintélyes teendők listáját a naptárra vetítettük.

A blog szempontjából mindez praktikusan azt jelenti, hogy várhatóan nem sok időm marad érdekességekkel foglalkozni a most következő időszakban, ezáltal megcsappan az írhatnékom mennyisége is, bár ezt remélhetőleg valamelyest ellensúlyozni fogja az intéznivalókkal kapcsolatos témák felszaporodása.

Mindezt csak azért írom, hogy előre is exkuzáljam magam, ha netán kimaradna egy-egy napnyi betevő blog bejegyzés, amely minden bizonnyal mélységesen fel fog háborítani mindenkit, aki időközben Pukekó Kaka függő lett.

Azért ne féljetek, megteszem a tőlem telhetőt...

2007. november 12., hétfő

Kerti Pukekó csapat

Vasárnap van, megint itt az ideje a nem éppen világrengető dolgok bemutatásának. Most a "Nagy Új-Zélandi bolt" termékeiből hoztam el a bárgyú mosolyú Pukekó csapatot, akik lakásunk, kertünk légkörét hamar feldobhatják.

2007. november 10., szombat

Kea fotóalbum

Secima hívta fel a figyelmem erre a csodálatos Kea képekkel teli fotóalbumra. A szebbnél szebb hegyi papagáj fotók közül az alábbi kép a kedvencem:

Under arm problem?

Ez amolyan igazi Keás dolog: vicces kedvében a kamerának pózol, jól összezavarva a megfigyelőt.

Fejlemények

A figyelmes olvasónak feltűnhetett, hogy nem sok fejleményről volt szó a vízumügyintézésünkkel kapcsolatosan. Nos, ennek az az oka, hogy leginkább babonából, de nem akartam előre írni, amíg pont nem került egy felmerült dologra.

Történt ugyanis, hogy szeptember végén megérkezett a várva várt ITA, azaz "Invitation to Apply" csomag, ami viszont kerek perec kijelentette, hogy a jelenlegi NZQA minősítés nem lesz megfelelő a szakmai tapasztalathoz. Ami csak annyiban nem volt tényleges gond, hogy annak idején (még Júniusban) az NZQA félreminősítette a diplomát, valószínűleg a gyatra ám annál drágább hivatalos fordítás miatt, de ezen akkor nem tűnődtünk sokat, hiszen a felsőfokú végzettséget így is biztosítani látszott. Nos, az NZIS alaposabb volt, és felhívta a figyelmünket a problémára.

Innen tehát jött egy fellebbezős kör az NZQA fele, amihez az egyetem honlapjáról leszedtünk, összerendeztünk egy angol nyelvű kurzusleírást, alátámasztandó, hogy nem villamosmérnök, hanem informatikus mérnök volnék, és láss csodát, a mai napon megérkezett levél alapján ezt a hatóságok is indokoltnak találták. Hozzátették persze, hogy a fellebbezés díja nem jár vissza, mivel a döntést az újonnan szolgáltatott adatok alapján hozták.

Mindezekből okulva, azt tudom ajánlani, hogy aki nem vágyik ilyen egész hónapot és újabb hajszálakat igénybevevő különutakra, az inkább már az első körben gyűjtse össze a felsőoktatási intézményétől a rá vonatkozó angol nyelvű kurzusleírásokat, ami ugyan akkor több munka, dehát ilyen világot élünk, ahol a hivatalok munkáját is nekünk kell végezni, és ha ezt nem előre tesszük, akkor még többet fizethetünk érte...

...na mindegy, nem sírok, mert így most a papírköteg lassan teljessé kerekedik, és akkor végre beadhatjuk a tényleges vízumkérelmet. Utána meg már tényleg nincs más hátra, mint remélni a legjobbakat.

2007. november 8., csütörtök

Új-Zéland élőben

Nézzen Új-Zélandi tájakat és városokat élőben.
Mert a webkamerák pont arra valók, jól. Az időzóna eltérés miatt pedig kifejezetten jól jöhet az "előző képek" funkció, ha nem csak egy fekete négyszöget akarunk bámulni.

2007. november 7., szerda

Hotspot New Zealand

Zoli küldte tegnap ezt a linket, telitalálat volt, köszi!

A National Geographic oldalán egy érdekes és gondolatébresztő cikk olvasható Új-Zéland őshonos élővilágáról, annak rendkívül törékeny voltáról, és megmentésének lehetőségeiről. Már a cikk megközelítésmódja is érdekes: a sok különleges élőlényt, mint nyugodt, természetes őslakosokat mutatja be, akiknek az élőhelyét hirtelen elözönlik az idegenek (avagy a kolonizáló "földönkívüliek"), azaz az emberek, és az általuk hozott négylábú és egyéb veszedelmek. A helyzet odáig fajul, hogy vannak tájak Új-Zélandon, ahol gyakorlatilag semmi sem maradt az eredeti élővilágból, bármily szép képet is próbál festeni a turisztikai hivatal. Van azonban remény: kiemelten veszélyeztetett fajok fennmaradásáért hősiesen küzdenek, egyre jobb technikai lehetőségek segítségével, kicsi, de egyre nagyobb sikereket elkönyvelve.

Az őshonos élővilág foltokban, illetve a parttól távolabbi kis szigeteken még fennmaradt, és mostmár szigorúan vigyáznak is rá, így például a Kakapo-nak, a világ legnehezebb, és egyetlen röpképtelen papagájának, mind a 86 fennmaradt példányával még van esélye túlélni a Stewart szigeti Whenua Hou vadrezervátumban. Itt mindegyikük rádióadóval van felszerelve, és minden léptüket figyelik, s amíg a tojó elmegy enni, a tojásokat kis elektromos fűtésű takarókkal borítják be, hogy ne hűljenek ki.

A cikkben még egy rakás érdekességet is megemlítenek több fajról is, így szó esik a kiwiről, a takahéről, erdei pingvinekről és más őshonos madarakról, néhány világító kukacról, és egyéb lehetetlen állatokról is.

Öt év Új-Zélandon

A napokban olvastam Robert B. Booth Five Years in New Zealand című emlékiratait, amelyben az 1859 és 1864 között az akkor még gyarmati Új-Zélandon töltött éveinek történéseit írja le.

Érdekes, hogy majd' százötven év távlatából is mennyire hasonlóak némely dolgok, mintha csak az infrastruktúra hiányában különbözne az akkori világ a maitól. Kétségkívül, a 94 napos hajóúthoz képest a huszonnéhány órányi repülés még az erős jetlaggel együtt is csak kutyafüle.



Új-Zéland gyönyörű tájai viszont már akkor is elvarázsolták az embereket, a történetben is bőven találunk meseszép és vadregényes, ám egyben kiszámíthatatlan és vad tájakról.

A kedvenc részem (na találjátok ki, miért) valahogy így szól:

"Errefelé sok bosszúságot okoztak nekünk a wekák (erdei tyúkok), akik a nem megfelelően lefedett ételeink nagyját az éjszaka leple alatt elhordták. Ezek a madarak a legkitartóbb tolvajok, megközelítőleg a háziszárnyasokkal egyméretűek, barnás színezetűek, ádáz tekintettel, hosszú lábakkal, és nagyon rövid szárnyakkal, amelyek csak a futásban segítik őket, mivel repülni nem tudnak. Minden Új-Zélandi bokorban ott vannak, és ha az utazók nem teszik elérhetetlen helyre a dolgaikat, legyenek azok ehetőek vagy ehetetlenek, nem sokáig fogják elkerülni e madarak figyelmét."


A könyv egyébként a maga száztíz oldalával hamar elolvasható, és betekintést nyújt a birkatenyésztés, aranymosás és egyéb akkoriban "menő" foglalkozások részleteibe, így bátran ajánlom az élménybeszámolókat kedvelőknek olvasásra.

2007. november 5., hétfő

Nukiwi

Bennfentes infóból sosem elég, kutatom is rendszeresen a webet érte. Nemrégiben egy fórumról találtam a Nukiwi.com oldalra, ahol kissé marketingszagúan hirdetnek többfajta információs csomagot is, úgyhogy első körben csak a hírlevélre iratkoztam fel, de a legutóbbi szám aztán meggyőzött, hogy nem csak a levegőbe beszélnek. Csak tovább furdalt a kiváncsiság, úgyhogy rendeltem egy report-ot is, annyira nem volt drága sem. Nos, csalódnom nem kellett, egy rakás olyan Új-Zélandi bennfentes infóhoz jutottam, amit nem csak úgy összeollóztak, hanem gondosan összerendezték egy nagy, száz oldalas dokumentumba. Még csak a közepén tartok, de már most okosabbnak érzem magam, úgyhogy egyelőre csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szomjazza a válaszokat a "kicsit pontosabban mit is jelent Új-Zélandon lakni?" kérdésre.

2007. november 4., vasárnap

Acélos Pukekó

Újra itt a vasárnap, az érdektelenségek rovatban ma egy atombiztos hullámvas kerti pukekót ismerhetünk meg a Hullámlemez Alkotások remekei közül.



Csak az a kérdés, hogy az esőt meddig bírja.

2007. november 3., szombat

Madárfürdő


Valami baromarcú textilöblítőt öntött a madárfürdőbe.

2007. november 2., péntek

A legújzélandibb madár kiléte

Tegnap lezárult a legújzélandibb madár kilétét firtató szavazás. Örvendetes, hogy sokak fantáziáját és egérgombját sikerült megmozgatni a szavazással. Az eredményeket nézve az egyik legnagyobb tanulság, hogy nagyon sokan, annak ellenére, hogy legalább négy Új-Zélandi madár-ikon is létezik, csak a Kiwit ismerik, mert a többiekről a világsajtóban egyáltalán nem, vagy épp alig hallani.

Ezek után nem meglepő módon a Kiwi vitte el a pálmát, illetve stílszerűen az arany ezüstpáfrányfa levelet (na, ez most megint rendes képzavarrá nőtte ki magát). A többieknek pedig be kellett érniük a maradék szavazatokkal, méghozzá annyira egyenletesen, hogy egy kis nagyvonalúsággal akár döntetlent is hirdethetnénk közöttük.



A Kiwi egyébként már az elején elhúzott, de a Kea is elég erősen tartotta magát, mindezalatt a Pukekó és a Tui hajtotta a (madár)sereget. Aztán fokozatosan mindkét nélkülözött madár elindult felfele, tették mindezt leginkább a Kea rovására. Végül aztán egy plusz szavazattal a Tui feldalolta magát a második helyre, ezzel maga mögé parancsolva a csintalan Keát és Pukekót, akik viszont döntetlenül, kéz a kézben (izé, szárny a szárnyban, vagy mi) állnak a dobogó harmadik fokán, és már azon törik a fejüket, hogy miként tudnák megviccelni az első két helyezettet.

Mindent összevetve örülök, hogy sikerült elérhető közelségbe hozni négy nagyszerű madárfajt, ezzel mindannyiunkat gazdagítva. A madárkák nevében pedig köszönöm megtisztelő szavazataitokat.

Na de most aztán megint törhetem a fejem a következő ütős szavazástémán...

2007. november 1., csütörtök

Gyűrűkúra

A mai bejegyzést szeretettel ajánlom Zsuzsinak, születésnapja alkalmából. Aki nem ismerné Zsuzsit, elég ha annyit tud, hogy egy kedves barátunk, aki a Gyűrűk Ura óta teljesen odavan Új-Zélandért. Tehát, Zsuzsinak boldog születésnapot is kívánok a bejegyzés olvasása mellé, s akkor térjünk is mindjárt a lényegre.

Sokaknak (szerintem Neked is, Zsuzsi :) a Gyűrűk Ura helyszíne, Középfölde és Új-Zéland egy és azonos. Nos, mivel én Tolkien könyvével találkoztam először, Peter Jackson filmjével később, és Új-Zélanddal pedig csak ezek után, de nem ezek kapcsán, hanem amúgy is, ezért én nem asszociálok ennyire egy-az-egyben. Azt viszont be kell ismerjem, valóban sok hasonlatosságot mutat a Tolkien által leírt táj Új-Zéland vadregényes részeivel. Egy kicsit most ezt a témát járnám körbe.

Hiánybetegségben szenvedők például jó pénzért részt vehetnek mindenféle gyűrűkúrán, ám azt nem árt tudni, hogy a forgatási helyszínek nem egy közös gondnokság alatt vannak, legtöbbjük önállóan is felkereshető. Ehhez nyújt nagyszerű segítséget Ian Brodie könyve, a Lord of the Rings Location Guidebook, amely fényképekkel, térképekkel, itinerekkel, sőt, még GPS referenciákkal és Internetes forrásokkal is szolgál 176 oldalon, potom 45 dollárért.

Azoknak pedig, akik odavannak meg vissza a szép nagy poszter méretű kincskeresős térképekért, emitt egy remek példány a forgatási helyszínekről. Ha pedig a modern, online térképeken szeretnétek a helyszínekre lelni, akkor a Tagzania ide vonatkozó oldalát javasolnám. GPS vevővel rendelkezők pedig még közelebb kerülhetnek a helyszínekhez a POI fájlok le- és feltöltése által.



De nézzük is, hogyan és hol mindenhol történt a Gyűrűk Ura. Ehhez segítségül hívtam néhány ide vonatkozó weboldalt is (1, 2, 3, 4, 5).

A hosszú történet Hobbitfalván kezdődik, amit a Waikato régió zöldellő füves dombjai között, egy Matamata nevű település közeli farmon forgattak. Erről mellesleg már saját tapasztalatokat is írtam. Innen indulnak el bátor Hobbitjaink Bree felé, amelynek Fort Dorset, egy volt Wellingtoni katonai erődítmény adott otthont, Bakfölde erdejein (Buckland Forest), szintén Wellington környékén keresztül.

Itt csatlakozik a csipet-csapathoz Vándor, aki aztán a Cset-erdőn (Chetwood Forest), azaz a Nelson környéki Abel Tasman Nemzeti park mellett található Takaka Hill-en keresztül tereli Hobbitjainkat Völgyzugolyba (Rivendell), azaz a Wellington közeli Kaitoke regionális parkban található Pukaki tóhoz, mindezt úgy, hogy közben érintik a Széltetőt (Weathertop) valahol félúton Auckland és Hamilton közt, és a fekete lovasokat elmossa a Bruinen gázló - amely Arrowtown középpontjától egy kőhajításnyira van - megemelkedett vízszintje, ami viszont már a Shotover River-en, a Skippers Canyon-nál került filmre.

Itt sokminden történik, majd a "Gyűrű társasága" elindul Délnek, Magyalföldön (Hollinn), részben az Arthurs Pass Nemzeti Park, részben a Kahurangi Nemzeti Park tájain is, hogy megpróbáljanak átkelni a Caradhras hágóján, amit a Mt Earnslaw testesít meg, majd a sikertelen átkelés után a Ködhegység (Misty mountains), azaz a Déli Alpok hegyvonulatai alatt, Mória bányáin át, stúdiófelvételek után végül már Gandalf nélkül Dimrill Dale-nél, azaz szintén a Kahurangi Nemzeti Parkban, Mount Owen-nél lássanak újra napot, és az Ezüst-éren (Silverlode), azaz a Te Anau közeli Mossburn melletti Mararoa folyón átgázolva beléphessenek Lothlorienbe, ami Fernside-ban, Wellington közelében, és a Queenstown-i Lake Wakatipu környékén forgattak.

Innen aztán csónakba szálltak, és a nagy Anduin, azaz a Rangitikei, Hutt és Waiau folyókon a Kőkirályok trónusai (Pillar of the Kings) közt, ami viszont Queenstown mellett a Kawarau folyón van (szobrok nélkül), a Rauros vízesésig csorogjanak. Ekkor azonban szétszakadnak az Amon-Hen őrtoronynál, egy a Queenstown-i Wakatipu tóba benyúló földnyelven történtek hatására.

Frodo és Samu az Emyn Muil szikláin keresztül, valahol a Tongariro Nemzeti Parkban, majd a förtelmes szagú Holtlápon (Dead marshes), azaz a Kepler Track egy darabkáján át jut el a Fekete Kapuig (Black Gate), ami a Rangipo sivatagon került filmezésre, és amin az ellenség jelenléte miatt nem mennek be, helyette tovább kerülnek Ithilien-en, azaz a Tongariro Nemzeti Park szélénél található Okahune közeli bokros területeken, és Osgiliath erdein, azaz a Wellington régióbeli Foxton közelében fekvő Waitarere erdőn keresztül, Cirith Ungol-on, egy stúdiójeleneten át végül Mordorba, azaz a Mt Ruapehu kietlen vulkanikus lankáira érkeznek, ahol látják, hogy bizony erről is túl sok az ellenség.

Ahhoz, hogy tovább haladhassanak, az kell, hogy társaik addig Rohan síkságain, a csak terepjáróval megközelíthető Ida Valley-beli Poolburn Reservoir környékén keresztül a Fangorn erdőbe, azaz a Fiordland mesés vidékén a Mavora Lakes melletti erdőségbe eljutva az entekkel, valamint Edorasba, azaz szinte megközelíthetetlen, Canterbury síkságon elhelyezkedő Mt Sunday-hez eljutva a rohirokkal szövetkezve egy csúnya Helm-szurdoki (Helm's deep), azaz egy Wellingtoni bányabeli ostromot túlélve legyőzzék Szarumánt, aki Vasudvardból (Isengard), azaz az Upper Hutt-i Harcourt Parkból irányítja seregét.

Ám e győzelem még csak a kezdet volt, mivel Gondor is segítségért kiált. Erre a rohirok Dunharrow-nál, azaz a Wellingtoni Mt Victoria környékén gyülekeznek, hogy épp időben érkezzenek a Pelennor síkságra, ami Twizel közelében van, ahol Minas Tirith városának, egy aprólékosan kidolgozott stúdiódíszlet ostromának menetén fordítanak egyet. A sok fáradt katona aztán szépen egy vezércsellel eltereli Szauron figyelő tekintetét, hogy Frodó és Samu a Gorgoroth Fennsíkon, azaz a három vulkán által szegélyezett Tongariro Nemzeti Parkon végigküzdhesse magát a Végzet Hegyéhez (Mt. Doom), amit történetesen a Mount Tongariro vulkáni kúp személyesít meg, ahol megsemmisítik a gonosz gyűrűt, ezzel végetvetve Szauron hatalmának.

Végül mindenki hazatér, ám Frodo nem bírja cérnával sebesülése visszatérő fájdalmait, így a Középföldéről távozó tündékkel együtt hajóra száll Szürkerévben (Grey Havens), egy stúdióban Valinor felé, amit senki sem tud, hogy merre lehet, de biztosan szép, csak melankólikus hely.

Hát, dióhéjban ez lenne a történet. Aki esetleg még nem olvasta volna az eredeti változatot, annak szólok, hogy az összehasonlíthatatlanul jobb, hosszabb, és kidolgozottabb az itt leírt változatnál, és nem utalgat állandóan forgatási helyszínekre. Ezek után mindenkinek további kellemes művelődést és élménydús kalandtúrát kívánok!