2010. december 31., péntek

Kellemes ünnepeket

Ezekkel a karácsonyi dekorálásból maradt, leginkább nemkonform mézeskalácssütikkel kívánok mindenkinek kellemes ünnepeket. A Boldog Újévben pedig még több madarat!

2010. december 21., kedd

Új kertészünk van

A kertben a sok eső miatt megint nekieredt a gaz, ideje lenne füvet nyírni. De addig is, színestollas kertészek tevékenykednek a gyepen. Látványnak sem utolsó.

2010. december 12., vasárnap

Vattafakk

A minap elhallottam egy telefonbeszélegetést az utcában. Valami ilyesmit mondott a készülékbe az ember: "a faksznis fakó fakopáncs a fakitermelő fakultás fakír fakutyáit faktorálta fakalapáccsal". De lehet, hogy angolul mondta.

Szerintem mérges volt.

2010. december 9., csütörtök

Csodás madárfotók

Ezt meg kell néznetek: szebbnél szebb madárfotó hegyek!
Itten

2010. december 6., hétfő

Mi terem a kertünkben

Kertünkről már rég értekeztem, sőt, igazából erről a kertünkről még nem is, pedig mindig volna mit említeni, történésből nincs hiány. Télen a sok eső miatt például felszaporodtak a csigák, ami még nem volna gond, ellenben az időközben kiültetett kowhai csemetét tavasszal csutkára rágták, esélye sem volt megindulni, mígnem véget vetettem a csigák randalírozásának. Arrafele már térdig ér az üres csigaház...

Aztán tavasszal minden szépen megindult, jácintok meg nyusziharangok (eredetileg harebell, fogalmam sincs mi a magyar neve) virágoztak, aztán felváltotta őket a rózsaszín muskátli, a levendula, meg a hebe, aki szintén ki lett ültetve még a télen.

Közben a haszonnövények is megkezdték áldásos tevékenységüket: mindkét szomszéd a kerítésre futtatta a golgotavirágját, aminek azért is örülök, mert a kerités felénk eső oldalán is virágzik és terem. Meg egyébként lehetetlen virágszerkezete van:


Kertünk kincse pedig egyértelműen az a négy tő eper, ami még magról nőtt, viszont ellenben szép nagyszemű, jó hozama van és hihetetlen finom, mind az illata, mind az íze. Mondhatni szájérett. Persze erre rájöttek a környék rigói is, így most a madarakkal versenyzünk az érett eprek kóstolásában. Hiába bíztuk a pukekóra az eprek őrzését, az eprek fele mire beérne, félig felzabálódik rigócsőr lenyomatokkal szeldelve.


Apropó rigók, a szomszéd feijoa bokrára is rájárnak, ahol pedig a virágok húsos szirmait tépkedik, miközben az új generáció prüntyi csőrrel és fésületlenül vertyog a kerítésen.


Nem említettem a harmadik, ámde egyelőre igencsak sikeres lótusz csíráztató próbálkozást, sem nem a szúnyoglárvákra utazó halacskákat a sárkányos cserépben, nem szóltam a konyhaablakban nevelt ki tudja milyen nevű, ámde annál gyorsabb növésű, csüngő virágú növényről, de még a ruta palántákat sem mutattam meg, pedig azok is szépen nekilódultak. Több legyökereztetett hibiszkusznyesedék is hozza a virágait, a hortenzia pedig bokorrá akar minősülni, egyelőre 17 virágcsokor kezdeménnyel a szezonra.

A retek, na az stagnál. De majd jól meg is mondom neki, hogy szégyellheti magát.

2010. december 5., vasárnap

Bu-bu-bu-bu-buborék

Nyakunkon a jóidő, a hőségben meg nincs is jobb, mint szénsavas üditőitalokkal felpezsdíteni a hőségtől dehidratált testünket. No de nem akármilyen cukrozott, színezett, aromált, szénsavval dúsított, ámde annál drágább lónyállal, hanem saját készítésű, ellenőrzött alapanyagokból és eljárással érlelt nedűvel.

Röviden fogalmazva gyömbérsört "főzök". Ízleltem már többféle boltit, meg kétféle házit is, és azt kell mondjam, hogy a házi viszi a pálmát, úgyhogy nincs mese, nekiálltam megtanulni az ipart. Az internetet fellapozva az alapokat elsajátítottam, a többi pedig kisérletezés lesz.

Egyik tanulság, hogy a gyömbérsör készítése nem rakétatudomány, ezer meg egy elkészítési módja létezik, így ki-ki válasszon neki szimpatikusat. Ami közös mindegyikben, hogy gyömbérgyökér kell hozzá, meg cukor, meg víz, meg sok türelem.

Az általam kiszemelt gyártási folyamat a következő:

1. A kultúra kitenyésztése.

A gyömbérsör érlelésének alapja (már amennyire ezt nem túl kiterjedt tudományos ismereteim ismertetni képesek) a gyökérben természetesen előforduló laktobacilusok cukorral való hergelése, aminek hatására felszaporodnak és szénsavat büfiznek a vízbe.

A gyakorlatban ezt úgy érjük el, hogy mondjuk egy literes befőttesüvegbe belereszelünk egy evőkanálnyi gyömbérgyökeret, megküldjük még egy evőkanálnyi cukorral, a kiszemelt recept pedig egy citrom levét is belekéri, majd mindezt felöntjük két pohár vízzel.

Két megjegyzés ehhez:
- egyik, hogy sima fehér cukrot használtam, a mézre azt mondják, hogy nagyon lelassítja az erjedés beindulását, nyilván mesterséges édesítőszerek pedig szóba se jöhetnek,
- másik pedig, hogy a víz lehetőleg szűrt csapvíz, vagy ásványvíz legyen, mert a csapvíz klórtartalma megintcsak az erjedés ellen dolgozik.

Az így elkészített löttyöt tegyük hűvös, sötét helyre (spájz jó lesz) és hagyjuk dolgozni, mondjuk esténként megkevergethetjük.

Most jön a türelemjáték része: a következő hét napban felváltva egyik nap egy kanál reszelt gyömbért, másik nap egy kanál cukrot keverünk hozzá a löttyünkhöz, és visszarakjuk a sötétbe.

Ha jól csináltuk, akkor időközben kis buborékok fognak megjelenni a löttyben. Én jelenleg a negyedik napon tartok, reggel amikor felnyitottam a befőttes üveget, akkor szisszent egyet, ez határozottan jó jel.


Szaladjunk előre, amikor letelik az egy hét türelmi idő.

2. Palackozás

Van tehát egy laktobacilus kultúránk, sziszeg meg minden, ideje őket bevetni.
Vegyünk elő egy nagyobb lábast, tegyünk bele két pohár cukrot és négy pohár forró vizet, majd keverjük addig, amíg feloldódik az összes cukor. Adjuk hozzá két citrom levét, majd hagyjuk szobahőmérsékletre hűlni.

Ezután szűrjük le a kultúra levét, öntsük bele a lábosba, majd öntsünk hozzá még 12 pohár hideg vizet.

Az így elkészült szörpöt öntsük 3-5 decis palackokba (hozzávetőleg 12 palacknyi lesz), majd zárjuk le a palackokat, és tegyük őket sötét hűvös helyre további 3-5 napra erjedni.

FIGYELEM: Ne töltsük csurig a palackokat, hagyjunk teret az erjedésnek! Ha nagyon beindul az erjedés, akkor tekintélyes mennyiségű széndioxid termelődik, amitől a palack ki is tud durranni, mindenki csak saját felelősségére!

Megjegyzések:
- a víz ezúttal is lehetőleg klórmentes legyen (palackozott víz, vagy szűrt csapvíz).
- a receptek itt kezdenek nagyon eltérni, így van olyan, amelyik gyömbért főzet fél órán át a cukros vízben, más recept meg megint más alapanyagokat ad, lényeg, hogy a cukor-víz arány meglegyen, mert ez a cukor fogja a további fermentációt táplálni.
- az, hogy mikor lesz kész a palackozott üdítőnk, megint csak kisérletezés kérdése, a 3-5 nap irányadó, legjobb, ha rendszeresen csekkoljuk. A sziszegés jó jel...
- a kultúra leszűrése után maradt trutyi felét újrahasznosíthatjuk egy következő kultúra elkészítéséhez (ebből kiindulva mindent úgy, ahogy az 1. pontban írtam).

Köszönet Pappitónak, aki megsúgta, hogy a Grolsch sörösüvegek ilyen rászorítós csatos kiszerelésben jönnek, ami pont ideális a házi fermentáláshoz. Az üvegek beszerzése folyamatban...

2010. november 29., hétfő

Gregre vigyázni

Tegnap megint voltunk Tiritiri Matangin látogatókat terelni. Ezúttal hat elég szótlan aucklandit sikerült végigvezetni a világítótoronyig. Még tanulom a szakmát, így eshetett meg, hogy végig azt éreztem, hogy csak untatom a népet, mert viszonylag szótlanul követtek, s csak a néhány jó helyen elejtett poénon vihogtak egyet, de a túra végén lelkesen köszönték meg fáradozásaimat.

De nem is ez a lényeg, hanem hogy Greg, a takahe, a sziget celebje - aki arról híresült el, hogy rendszeresen lófrál az épp elcsomagolt ebédjüket majszoló látogatók közt, megragadva minden adandó alkalmat egy kis potyakalória megszerzésére - egyszóval a sziget üdvöskéje mostanság épp pár nélkül maradt, így fölös energiáit a látogatókon vezeti le, ha nem figyelnek. Az erőteljes csőr és karmok nem épp veszélytelen fegyverek, így az önkéntesek egymást váltva felügyelik Greg-et, nehogy a gyanútlan látogatókkal nézeteltérésbe keveredjen.

Greg szerintem egy nagy cukiság (nyilván engem még nem csípett, karmolt meg), ezért örömmel vállaltam a felvigyázást, közben addig is mesélhettem róla meg a többi takahéról a látogatóknak, akiknek így esélyük sem volt menekülni: egyik oldalról Greg a csőrével meg a karmaival, másik oldalról pedig én a takahe történetekkel. Így jártak, végtére is madaras szigetre jön látogatónak. :)

Hozzá kell tenni, Greg nem kizárólag csak látogatóvegzálással tölti idejét, a nagy melegben például előszeretettel pancsol is a neki kikészített madárfürdőben.

2010. november 18., csütörtök

Bagolycsibe

Nézzetek morepork (új-zélandi bagoly) csibéket, mert kis hülye pelyhesek.

2010. november 6., szombat

Új-Zéland orchideái

Az orchidea szó hallatán először a trópusokról származó, igencsak látványos virágzatú fajok jutnak eszünkbe. Kevésbé ismert tény, hogy orchideák - több, mint 28 ezer faj - szinte mindenhol fellelhetők. Új-Zéland például több, mint 150 őshonos orchidea fajjal büszkélkedhet. Na nem mintha lépten nyomon belebotlanánk egy-egy orchideába errefele, de annál érdekesebb, amikor végül igen.

Az ezotéria hívői egyenesen a csillagokból származtatják az orchideákat, ami - meg kell hagyni - nincs nagyon messze a valóságtól, hiszen végsősoron minden csillagporból készült. De nem kell ilyen távolra kalandoznunk ahhoz, hogy belássuk, az erdők mélyén megbúvó különc növényeink önmagukban is igencsak titokzatosak. Van itt olyan, amelyik csak 5-6 évente virágzik, amikor úgy tartja kedve, s vannak köztük kicsik-nagyok, színpompásak és visszafogott színezetűek is.

Nem egyszerű rájuk lelni, ezért nem árt az erdőbe magunkkal vinni valakit, aki már találkozott velük. Én például az első itt őshonos orchideával Tiritiri Matangi-n találkoztam úgy egy hónapja, amikor a sziget botanikusa megmutatta.


A tutukiwi a greenhood (zöldcsuklyás?) orchidea család tagja, az egyik leggyakoribb errefele. Szeptember-November közt virágzik, a képen látható módon. A múlt héten a Waitakere Ranges-ben is találkoztam vele, mindjárt a túraösvény mellett vigyorgott az amúgy gyanútlan erdőjárókra, akik, ha nem tudják mit keressenek, simán továbbhaladnak mellette.

A ritkább fajokkal egyelőre csak online ismerkedek, amiben nagy segítségemre van az Új-Zéland őshonos orchideái weboldal, amit ezúton ajánlok szíves figyelmetekbe.

2010. október 21., csütörtök

Eketahuna

Minden kultúrának megvan a saját "isten háta mögötti" települése, ami annyira eldugott, hogy nem is létezik. Új-Zélandon sincs ez másképp, a vidék alacsonyan lakott, ámde annál egyhangúbb szántói, legelői közt itt is elvész az ember tájékozódó készsége.

Így eshetik meg, hogy Mucsaröcsöge és Bivalybasznád települései Új-Zélandi testvérfalvakkal büszkélkedhetnek.

Ha valaki épp Eketahunára utazott, akkor tuti, hogy nem elérhető. Még akkor sem, ha Eketahuna éppenséggel létezik. Azt ne kérdezzétek, hogy az a félezer ember, aki Eketahunán lakik, hogyan élik ezt meg, de az biztos, hogy mindenki más sztereotipálja őket.

Ennek fényében, a félreértések (értsd: ha valaki tényleg Eketahunára utazik) elkerülése végett inkább Waikikamukau települését említsük meg, mint célállomás. Ez utóbbi ugyanis tényleg nincs a térképen. A neve egyfajta szójáték: egyrészt a Wai errefele egy gyakori településnév előtag, másrészt viszont a település nevét pont úgy kell kiejteni, mint a "why kick a moo-cow" (miért rúgnánk meg egy kistehenet) kifejezést. A háziállatra utalásból kiindulva azt mondanám, hogy akkor Waikikamukau lesz Bivalybasznád testvérvárosa.

2010. október 14., csütörtök

Égszínkavalkád

Az elmúlt napokban az egyre később aludni készülő Napocska felettébb színeseket ásított. Nem bírtam nem észrevenni, még ha nagyon cselesen azzal kezdte, hogy egyenszürke felhők alól még kacsintott egyet, mielőtt a horizont alá bújt volna.


Rutinos róka vagyok, engem ugyan nem vert át, én odafigyeltem a fizikaórán, meg a földrajzon is, tudtam, hogy ez pillanatokon belül merőben másképp fog festeni. Így is lett.


Aztán jött az a rész, amikor a színszűrős potmétereket csavargatta az égi photoshop, hogy megmutassa milyen színárnyalatokat tud még kikeverni.


Ma meg a felhők dinamikája emlékeztetett a Jupiter hamisszínes felvételeire.


Pedig elvileg továbbra is a Föld bolygón vagyunk.


Elvileg.

Az év madara 2010

Lezárult az idei év madara szavazás, ideje eredményt hirdetni.

A győztes pedig nem más, mint a kis neonzöld, örökké csacsogó kakariki, alias kecskepapagáj.


A szerkesztőség ezúton gratulál a kis szárnyasnak az elsöprő győzelméért!

Nem lehet nem megemlékezni a második helyezettről sem, hiszen a pukekók a huszonegyezer szavazat majdnem negyedét vitték el, sőt, sokáig a verseny élén jártak. Hiába, a pukekó nem hosszútávra lett összerakva: röpte nehézkes, nem bírta végig tartani a lendületét.

Nem utolsó sorban pedig gratulálunk az összes madárnak, s köszönjünk nekik a részvételt! :)

2010. szeptember 28., kedd

Dühös madarak

A Rovio "Angry birds" nevű mobiljátéka, bár még nem próbáltam, ránézésre pont olyan, mint amit nekem találtak ki...


Egyelőre csak iPhone, iPad, meg N900 eszi. Már várom a Wii-s változatot...

Próbáltátok már? Élményszerű?

2010. szeptember 27., hétfő

Tavasz a tengerparton

Vasárnap, az idei év első igazán tavaszi napján elugrottunk Muriwai beach-re, hogy tengerpartozzunk.

Első utunk természetesen a világjáró körútjukról nemrégiben hazatért szula madarakhoz vezetett, ahol mi is betekintést nyerhettünk a szűkösen fészkelő kolónia lakóinak házaséletébe, ami az évszaknak megfelelő trendek mentén alakult.


Az biztos, hamarosan sok tojás, majd mégannyi pelyhes kismadár fog itt halszagot árasztani, ama különleges nyikorgás közepette, ami erre a madárfajra jellemző.

Aztán, amint megvoltunk a madárlessel, a tengerpart következett, ahol a párás idő és a part jellegzetes sziklái rajzoltak festői sziluetteket.


A víz hőfoka pont olyan volt, hogy bokáig belemerészkedtünk a tengerbe. Ezzel nem csak mi voltunk így, hanem az apály miatt zátonyra futott tengeri csillagok is.


Aztán jól hazamentünk, mert a tenger felől fújó szél belefújta a szemünkbe a délutáni nap UV sugarait. Akárhogy is, jó volt végre élvezni egy esőmentes napot.

2010. szeptember 25., szombat

Dezodor madaraknak

Az egyik tegnapi madaras hír eljutott a slashdot-ra is, ami azt jelenti, hogy sokak fantáziáját mozgatta meg. Gondoltam ti se maradjatok le róla akkor már.

Az eredeti hír szerint azzal a megfigyeléssel indult egy kutatási projekt, hogy Új-Zéland madarainak erősebb a szaga, mint a világ egyéb madarainak, ami a jó szaglóérzékkel ellátott ragadozókkal szemben nem kis hátrány. Ebből jött a tézis, miszerint a madarak evolúciós úton fejlesztettek ki maguknak dezodort, ám erről - ragadozó hiányában - lemaradtak az új-zélandiak. Így esett, hogy például a kiwi leginkább erdeigombára, a kakapo pedig pézsmaszagú hegedűtokra emlékeztető odorral bír. Nosza, több se kell a kutatóknak, máris összegrundoltak hatszázezer újzélandi dollárt, hogy kifejlesszenek valami dezodort a helyi madaraknak.

Ennyit a tudományról. A hír azonban szárnyra kapott, így most például a slashdot-on is viccelődnek, hogy "szép meg jó ez a dezodor ötlet, de hogyan veszik majd rá a madarakat, hogy rendszeresen használják", és hasonlók.

Kellemes szórakozást!

2010. szeptember 23., csütörtök

Tavaszodik

Egyrészt csillagászatilag is beköszöntött ma délután a tavasz, másrészt meg minden friss hajtásokkal van teli, harmadrészt pedig a Karori Wildlife Sanctuary már hetek óta nyomon követi az idei első fészekaljnyi kaka csibe növekedését.


A videón jól látható, hogy a kis nesztor papagáj csibék kezdenek a szüttyögő tollgombócból az ügyetlenül billegő, ámde már egyre karakteresebb madárformává alakulni. Innen gyors ütemben lesznek kiscsibészek, már várom :)

2010. szeptember 13., hétfő

Izgalmas hét


Egyszerre két izgalmas dolog is megkezdődött a mai nappal:

Egyik a Conservation Week a DOC szervezésében, melynek keretében sokféle programokban lehet részt venni, de még akár a TV előtt ülve is lehet okosodni.

Másik pedig a Forest and Bird hagyományőrző Bird of the Year szavazása, ahol mától lehet leadni a voksokat kedvenc Új-Zélandi madarunkra.

Csináljuk megint azt, hogy szavazás után ide írjátok kommentbe, hogy melyik madár volt a favorit, és miért. Hajrá madarak!

2010. szeptember 10., péntek

Richter

A szombat reggel eldurrant, izmos Christchurch-i földrengés - amelynek egyetlen ismert halálos áldozata az Orana Wildlife park tíz éves lemurja volt - rendesen helybenhagyta a Déli Sziget legnépesebb városát.

Akkoriban többek közt a Willowbank Wildlife Reserve-ben is a keltetőben dédelgetett kiwitojások épsége miatt izgultak, merthogy nem tesz jót nekik egy a Richter skála szerinti 7.4-es földrengés.

Nos, a mai hírek szerint a hamarosan kikelni vágyó kiwimadarak nem úszták meg viccelődés nélkül: egyiküknek Richter lesz a neve. Így járt. De legalább megúszta.

UPDATE 2010-09-13: Richter csibe kikelt, van róla fotó is.

2010. szeptember 8., szerda

Tollgombócok

Az alábbi videót ajánlom azok figyelmébe, akik szeretnek esetlen Takahe naposcsibéket megfigyelni.


Kis szütyik :)

2010. augusztus 25., szerda

Szivárvány Rugók

A Rotorua környékén töltött vasárnapunk másik állomása a Rainbow Springs kiwi wildlife park volt. A park elsődleges célcsoportja inkább az Új-Zélandra látogató külföldiek, mintsem a helyiek, így egy kicsit (de tényleg csak egy kicsit) túl van lihegve benne a turizmus (ööö, ezt jól megmondtam, tulajdonképpen a "szépenfésült" jellegre, a bazinagy szuvenyirboltra, meg a parkba belegyógyult, leginkább üdülőkomplexumra emlékeztető kávézós-vízeséses-teraszra próbáltam utalni).


Ha sikerült túlélnetek a kacifántosra sikerült első bekezdést, akkor mindjárt nézzük is meg, hogy miért érdemes mégis ellátogatni a parkba. Van ott például több röpde is, amikbe mind be lehet menni, így különböző csoportokba rendezett őshonos madárfajokkal oszthatjuk meg a légteret.

Az éjszaka működő kiwi röpdéről (hehe, a kiwi nem is tud repülni) ne kérdezzetek, mert csak napközben voltunk ott. Mindjárt utána viszont kereru (erdei galamb), tui és kakariki (kecskepapagáj) kombót tapasztalhatunk testközelből, ami egy - a mekegő kecskepapagájoknak köszönhetően - egyike a hangostárlatoknak. Íme a jópofa aprópapagáj pofija:


Miután kiörömködtük magunkat, tovább követtük a park ösvényét, ami hamarosan a keának szentelt "korai telepesek" témára berendezett röpde mellett haladt el. Itt nem sokat időztünk, lévén az előző parkban már megtapasztaltuk a madár közvetlenségét. Így esett, hogy a következő nagy röpdében találtuk magunkat, hat igencsak aktív kaka (szintén nesztorpapagáj) társaságában. Nagyokat repkedtek, no meg épp ebédeltek is odaértünkkor, valahogy így:



Velük egy röpdében lakott még néhány félénkebb szalagos guvat (ő a weka rokona volna) is, íme az egyik díszpéldány:


A továbbiakban volt még weka, meg mindenféle kacsák, pisztrángok, valamint a behurcolt állatfajok közül néhány háziállat, valabi, oposszum is, ezeket nem részletezném. Na jó, a tyúkanyók a fészekaljnyi kiscsibékkel nagyon helyesek voltak.

Zárásképp pedig itt egy épp virágzó kakabeak (papagájcsőr?) virág, a kaka röpde tőszomszédságából:

2010. augusztus 23., hétfő

Paradicsomvölgy rugók

Rotorua környéke tele van mindenféle nevű tisztavízű forrásokkal, amelyek önmagukban is jó dolgok, pisztrángos tavakkal méginkább, egyéb extrákkal pedig már eladható turistalátványosságokká avanzsálhatóak.

Vasárnap gondoltunk egyet, s elugrottunk a Paradise Valley Springs nevű ilyen parkba. Nem csak úgy találomra mentünk, tudtuk, hogy vannak egyrészt interaktív oroszlánkölkök, másrészt (sőt, főleg) kiváncsi kea madarak, szintén interaktív kivitelben.

Az oroszlánok cukorfalatok, lehet őket simogatni meg fotózni, meg örülni nekik, de engem inkább a kea röpde vonzott. Első blikkre mind az öt kea épp szendergett, úgyhogy tettünk egy kört a parkban, hátha addig belelkesednek. Úgyhogy akkor előbb mindenféle kacsák meg valabik meg kaját kunyeráló birkák, kecskék, szamarak, lámák hadát küzdöttük le, egy jó óra hosszan, s csak utána tértünk vissza keáinkhoz.



Érdemes volt várni: három kea is rájött közben, hogy szundikálás helyett rosszalkodni is lehet. Egyikük bal lába nem funkcionált, ám ez nem zavarta őt, simán odapattogott hozzánk, hogy haverkodjon.

A kea nem egy unalmas papagáj, megragad minden alkalmat, hogy felfedezze a csőrtávolságon belüli objektumokat. Ebbe a távba első körben a fotógép esett, valahogy így:


Ahogy kicsit bátorodtunk (keánk nem félt előszörre sem, mi kicsit azért tartottunk a csőrétől...) jöhettek a táskáink is:


Miután így belelkesedtünk, még egy jó negyed órát barátoztunk, ami közben sorra került a pulóverem is, én meg megvakargattam a madár buksiját addig. Azt kell mondjam, egész családiasra sikerült a látogatásunk.

Persze Rotorua nem csak egy verébugrásnyira van Aucklandtől, s ha már elvezettünk idáig, megnéztünk még egy másik ilyen forrás köré épült komplexumot is, abban még több madár volt, de arról majd inkább egy következő bejegyzésben értekezek.

2010. július 29., csütörtök

Kiwimadár utókezelésen

Ezt látnotok kell: kiwimadarat futószalagon nógatják, hogy használja a törésből felgyógyult lábát :) klikk a videóhoz

2010. július 24., szombat

Árnyjáték

Az ablakunk alatt van egy mandarinfa, ami mellesleg bőséges hozammal kedveskedett idén, így mostanság nem kellett messzire mennünk a mézédes mandarinért. Mostanra már csak elérhetetlen ágvégeken maradtak szép narancssárga, egyre érettebb gömbök.
Több se kellett a környék szemfüles rozelláinak, már napok óta rájárnak a csemegére. Hozzáteszem, ennek külön örülök, mert így lehet madárlesni, miközben a maradék mandarinok sem vesznek kárba. A madárlesést persze nagyon óvatosan kell megejteni, mert a fa pontosan karnyújtásnyira van az ablaktól. A ma reggeli madárvizit idején viszont pont kapóra jött, hogy csupa párás volt az ablak:

Egy kicsit olyan volt, mint mikor a sziluettből kell kitalálni, hogy milyen madárra gondolt a rejtvény szerkesztője :)

2010. július 9., péntek

Madarak elvonón

Emitt egy helyes videó egy Dunedin-i, kifejezetten erdei galambokra (Kereru) szakosodott gyengélkedőről, ahol a túlérett bogyókat mértéktelenül fogyasztó, megrészegedetten randalírozó, ablakokat, autókat törő zúzó, fészketépíteni képtelen, így utódait is veszélyeztető, de leginkább saját magukra veszélyes madarakat utókezelik.


Olyan szép madár a Kereru, csak mint galambféle, khm, nem az eszéről híres. Jó, hogy van, aki vigyáz rájuk...

2010. július 1., csütörtök

Az erdő mélyén

Pappito kertjében valami ufó átvette a hatalmat, s mindjárt a kerámia pukekó életére tört. Szerencsére a kertész sem volt rest, s megvédte a védtelen díszmadarat. Dráma a köbön, óriásgomba, meg minden. (Kép by Pappito)


Ennek kapcsán keresgélve viszont rátaláltam egy az új-zélandi erdő csöndes vadjait, a mohákat, zuzmókat, gombákat, valamint azok rokonait, ismerőseit és ügyfeleit bemutató weboldalra. Az ezen különös teremtmények világára kiváncsiaknak bátran ajánlom a The Hidden Forest nevű, sok-sok érdekes információval és szép képekkel felvértezett szájtot.

2010. június 30., szerda

Szivárványos jóreggelt

Reggel arra ébredtem, hogy dupla szivárvány kopogtat az ablakon.


Ráadásul még a Hold is ott van alatta.

2010. június 20., vasárnap

Napi kismadár

Én ugyan most lusta vagyok blogolni, ellenben minden nap ránézek Cat blogján a Csivit rovatra, ahol egy egész fészekaljnyi szürke légykapó növekedését vételezhetjük szemre, sok szép fotóval és mókás interpretációval spékelve.

Nektek is szeretettel ajánlom!

2010. június 9., szerda

A zene hónapja

Kaptam egy promóciós iTunes kártyát, amivel az idén májusban megrendezésre került NZ Music Month válogatásában húsz új-zélandi szerző/előadó egy-egy dalához lehetett verhetetlen áron hozzájutni.

Elsőre kicsit féltem, hogy megint a kereskedelmi rádiók végtelenített szalagjait fogom hallani, de szerencsére a válogatás jól sikerült, így elcsépelt slágerek helyett végre egy kis betekintést kaptam a helyi zenei kínálatba. Azt hiszem, van itt bőven miből válogatni.

Húsz zeneszám nem hangzik soknak, mégis egy igazi gyöngyszemre találtam közte. Lydia Cole varázslatos hangja mindjárt a másodikként szólalt meg a válogatásban, s egyből rabul is ejtett.


Ugyehogy?

2010. június 3., csütörtök

Amikor a hóhért akasztják?

A napi hírekben akadt meg a szemem egy cikken a kiore megmentésével kapcsolatban.

A kiore egy polinéziai eredetű patkányfaj, amit még a maorik hoztak be a szigetre, s amely faj felelős számos őshonos ízeltlábú, puhatestű, kétéltű és hüllőfaj, sőt, denevérfaj, de talán még régvolt, röpképtelen madárfajok kihalásáért is.

Úgy tűnik, a későbbi, "életrevalóbb" európai import rágcsálók, valamint a DoC rágcsálómentesítő akciói leszorították a porondról, olyannyira, hogy mostanra a kiore is kihalásközeli helyzetbe került.

Kárörvendő énem azt súgja, hogy kérdezzük meg, "na, milyen érzés?". Ezzel szemben a kis rágcsáló a maori kultúrának részét képezi, s mint olyan, kulturális örökségként megmentésre szorul.

Így alakulhatott ki az a faramuci helyzet, hogy egy a DoC által komoly munkával rágcsálómentesített sziget most épp egy rágcsálónak fog menedéket nyújtani.

Így jobban belegondolva, az öko-restaurációnak nem is csak az eredeti, hajdanvolt állapot visszaállítása a feladata, hanem mindezt úgy kell elérje, hogy egy új egyensúlyt alakítson ki a megváltozott élettérben.

2010. június 1., kedd

Most Perky talált haza

Bizonyára emlékeztek még Zulura, a pukekóra, aki tizennégy kilométert tett meg egy hét alatt, hogy hazaérjen fogadott családjához.

A mai hírekből kiderült, hogy Zulu egy lusta dög. Perky, az új sztár, egy nap alatt nyomott le hetven kilométert! Nem rossz egy nehézröptű madártól.

Kitartásból és tájékozódásból csillagos ötös jár neki.

Az adás videó változata itt tekinthető meg.

UPDATE: közben youtube-ra is felkerült, íme:

2010. május 29., szombat

Kokakó kaland

Auckland nyugati oldalán a város nyüzsgésétől mindössze tizennéhány kilométerre a természet lágy öle honol, sűrű zöld esőerdő, benne sok szép madarakkal. Meseszép, de tényleg, s az idelátogató emberek egy elszánt csoportjának köszönhetően a veszélyeztetett őshonos madarak is újra szabadon járhatják e tájat.


A Waitakere Ranges-ről regélek, azon belül is a Cascade Kauri környék, ahol már évek óta egyre nagyobb sikereket könyvelhet el az Ark in the Park nevű, természetes élőhelyek megőrzését célul kitűző, főként önkéntesek által hajtott szerveződés.

A mai reggel újabb meghitt pillanatokat hozott az odaadó támogatóknek és fáradhatatlan önkénteseknek, amikor ünnepélyes keretek közt újabb két kokakó madárral tették gazdagabbá a sűrűerdőt, ezzel a helyi populációt már 8 madárra feltornázva.

A Forest and Bird Sustain programjának támogatójaként jómagam is résztvevője voltam az eseménynek, amelyre ezen az esős-napos-szivárványos hűvös reggelen úgy negyvennéhány ember volt kíváncsi.


Az esemény helyszínét nehéz lett volna eltéveszteni, már a parkolóban ékes bizonyítékát lelhettük a lelkes támogatók jelenlétének, például a Kokako biokávé cég furgona is itt volt.


A Waitakere Dam parkolóból egy negyedórás séta vezet le a gáthoz, ahol a ceremónia megtartatott. A zöld minden árnyalatában, vizesen csillogó levelek önmagukban sem megvetendő látvány, erre a rata virágzása csak rádobott, a helyszínt átívelő csodás duplaszivárvány viszont egyértelművé tette, hogy ez a nap különleges.


Kisebb várakozás után aztán a madarak is megérkeztek, egyelőre biztonságos, ámde nagyon csinos utazókosárban. A két, Tiritiri Matangiról átszállított kokakó madarat a helyi protokollnak megfelelően illő fogadtatásban részesítették a helyi iwi képviselői. Eztán jött el a mindenki által várva várt esemény, amikoris a madarak előkerültek a dobozból.


Szintén az iwi fogadtatásának részeként, egyben praktikus okokból is, a madarakat étellel és itallal kínálták meg. A két kokakó ezt vadonban élő madárhoz képest meglepő sztoikus nyugalommal fogadta, sőt, mi több, a felkínált banánból jóízűen nyammogtak.

Külön köszönet jár a szervezőknek, hogy minden jelenlévőnek esélyt adtak a kokakó testközelből való megcsodálására, ahogy a madarakat szépen kommótosan körbemutatták a népnek. Kokakót eddig ilyen részletességgel leginkább csak képről sikerült megfigyelnem, most végre jól megcsodálhattam élőben is a helyes kis pofijukat.


A kokakó nem a hirtelen röptéről ismerszik, inkább csak vitorlázásra használja szárnyait, így a szabadoneresztése azt jelentette, hogy a legközelebbi fa ágára szabadították rá, ahonnan viszont már pikpakk felszökellt a lombkorona biztonságába, nyilván meg volt szeppenve a sok furcsa kétlábú láttán, még ha a banán meg a szeretetteljes figyelem jól is esett neki.


Ezt látván a népek mind szerencsés utat kívántak a madaraknak, bízva abban, hogy újra benépesítik, csodás énekükkel pedig tovább gazdagítják ezt a különleges erdőt. Úgy legyen!

2010. május 25., kedd

Egy pár paradicsomkacsa


Ez most kép szöveg nélkül, hogy ne a csótány legyen legfelül.

Na jó, legyen egy kis szöveg a képhez: biztos összevesztek, mert a jobboldali kacsa rálépett a baloldali kacsa fájós lábára.

2010. május 19., szerda

Kukukk

Új vendég jelent meg a lakásban. Egyszer már kitessékeltem, majd újra megkerült, akkor jó messzire deportáltuk, most meg a haverja került elő. Remélem többen nincsenek.


Beazonosítottam, amint az a képen is látszik, Gisborne csótány. Azt írják róla, hogy csak véletlen téved be a lakásba, pedig szerintem hozzánk kifejezetten szeret betévedni.

Most itt ül mellettem elzárva, két csápjával integet, hogy kukukk. Holnapig megálmodom, hogy mi legyen vele...

2010. május 14., péntek

A negyedik legjobb dal

Tudom, hogy tavalyi hír, miszerint Auckland a világ negyedik legjobb városa lakhatóság tekintetében, de ezt a vonatkozó dalt most találtam, és meg akartam osztani veletek:

2010. május 9., vasárnap

Megint repül

pukekó már megint utazik.

én rajzoltam, örömömben. nem beszól!

2010. április 27., kedd

Auckland vulkánjai

Most, hogy az európai légtér az izlandi Eyjafjallajokull (kopipészteltem, továbbra sem tudom lebetűzni) vulkántól volt csendes, a sajtó pedig hangos, a világ másik felén is felkeltette a firkászok érdeklődését a téma.

A napi sajtóban találtam egy egész drámamentesen informatívra sikerült cikket Auckland vulkánokkal kapcsolatos intim viszonyáról, amiből gondoltam szemezgetek egy kicsit. Az eredeti cikk itt olvasható.

A geológusok azt mondják, hogy Auckland egy olyan vulkáni mezőre épült, ahol már jelenleg is ötvennél több kis vulkán található és úgy ezerévente egy újabbal gyarapodik, a legutóbb a Rangitoto jött elő, mintegy hétszáz éve. Ebből egyben arra is lehet következtetni, hogy egyre közeledik a várható következő esemény.

A drámát elkerülendő leszögezik, hogy - bár bizonytalan, hogy mikor és hol következik be - azért hetekkel előtte már lehet majd tudni róla. Ez persze ettől még nem egyszerűsíti meg a katasztrófavédelmisek helyzetét, mivel becslések szerint 200,000 embert kellene egy ilyen esetben evakuálni, akiket egyrészt hogyan evakuálnának, másrészt hol szállásolnának el.

Ráadásul a közvetlenül nem érintettek is szívnának, mert, ugyan egy ilyen nyugodtabb (nem kataklizmikusan előtörő) vulkán szomszédságában lehet éldegélni, de ez a vulkán ettől még nem feltétlen kíméli meg az elektromos hálózatot, a vízvezetékeket, a gázcsöveket, síneket vagy épp az utakat, és úgy egy jó év kell neki, amíg izegmozog, s csak utána kezdődhetne meg a helyreállítás.

Út- és közműfelújítások mindenütt... hát, nem lenne épp kellemes. Ellenben mennyire kúl lehet egy friss vulkánnal szomszédolni, még ha enyhén szólva kényelmetlen is :)

2010. április 20., kedd

Puha tök hava

Megint utaztunk. Sikerült egy nappal az európai légtérzár előtt Magyarországra érni. Reméljük mire indulunk vissza, az a kimondhatatlan (sőt, elolvashatatlan) nevű izlandi vulkán már rég kifüstölögte magát. Azt kell mondjam, hogy nem lennék a félúton rekedt utazók helyében...

Az utazás amúgy sima volt, megnéztem kilenc filmet útközben, bepótoltam a mozizást egy évre visszamenőleg is. Az érkezést követő napon már szokásosnak mondható jetlag, valamint a távollétünk alatt végbement apró, hétköznapi változások együtt vicces jeleneteket okoztak:
Pukkéné leugrik a kisboltba tejfölért, ahol megkérdezték tőle, hogy hányforintos tejfölt kér. Ő rábökött az egyetlen, régről ismerős márkára, hogy az jó lesz, mire közlik vele, hogy de az a legdrágább. Sebaj, elővette a tavalyról a pénztárcában maradt papírkétszázast, hogy fizessen vele. Na ekkor meg az volt a baj, hogy azzal nem lehet fizetni. Kótyagosan nem értve a helyzetet, elmagyarázták neki, hogy már vagy fél éve nincs forgalomban a bankjegy. Mindjárt az első napra ennyi pont elég is volt :)

Aztán vendégség, ahol nézem, hogy nahát, mit keres az ünnepelt virágcsokrai közt ez a felettébb gyanús cserje...


...állítólag "kefevirág", és mediterrán növény, mint az oleander. Ja rájt, az eladók kreativitása még botanikai ismeretükön is túl tesz! Gyorsan felvilágosítottam a népet, hogy ez nem kefevirág, hanem egy szépséges Metrosideros excelsa, ismertebb nevén pohutukawa. Hát, nem sikerült utánam kimondaniuk. Így esik most látogatásunk a puha tök havára.

2010. április 9., péntek

Váratlan vendég

Este épp csukom be az erkélyajtót, mire rámköszön valaki, hogy hékás, ne csukjam rá a lábaira. Odanézek, ööö... (kattintásra nagyobb kép)


Úgyhogy akkor nem csuktam be az ajtót, hanem lefotóztam a vendéget, meg le is mértem (lábaival együtt nyolc centi hosszú), majd rákerestem a nevére. Leginkább a Nurseryweb spider (mittoménhogyhívjákmagyarul) hasonlít rá, úgyhogy akkor ennek fényében már azt is megtudtam, hogy nem csak, hogy méretes dög, de még gyors is. (Amúgy meg ha épp a mezőn szőfonnemtakács, akkor ilyen vattacukorszerű hálókat varázsol a növényekre.

Megpróbáltam tudtára hozni, hogy záróra van, és hogy már nem fogadunk vendégeket mára, de ragaszkodott az ajtófélfához, és többször is el kellett pöckölni, mire egy kisebb koppanással kint a teraszon landolt.

Ha valaki megtenné, hogy örökbefogadja és elviszi, azt megköszönöm...

2010. április 7., szerda

Tieke

Még régesrég terveztem írni a nyerges madárról, aztán sose került rá sor, most viszont a madaras naptáram áprilisi oldalán ott vigyorog, mintegy emlékeztetve, úhogy akkor következzen ő. Mármint a Nyerges madár, alias Tieke.


Egy hozzávetőleg rigó nagyságú, fekete madarat tessék elképzelni, akinek a hátán egy gesztenyebarna, nyeregre emlékeztető mintázat található, a csőre tövében pedig ott van egy-egy piros bőrlebeny (a rokonaihoz: a huiához és a kokakóhoz hasonlóan).

A hangja, hmm, hát egyrészt be nem áll a szája, másrészt olyan, mintha azt mondaná, hogy nyehehehe, nyihahaha, meg ilyenek. Mindehez bátorság és gyenge repülési képességek társulnak. Az alábbi videón az éneke hallható:



A Maori mítoszokból tudhatjuk meg, hogy madarunk pofátlan is: amikor Maui, aki amúgy félisten volt, megszomjazott a Nappal harcolva, megkérte a Tiekét, hogy hozzon neki vizet, az meg úgy csinált, mint aki meg se hallotta. No, ekkor Maui dühében odacsapott, madarunknak meg azóta van az a barna nyeregminta a hátán.

Eme tulajdonságok ismeretében sajnos nem meglepő, hogy a zajos, nem épp könnyűreptű, ámde pofátlanul vakmerő madarakat a behurcolt ragadozók nagyjából eltörölték. A déli-szigeti alfaja negyven éve majdnem eltűnt, mindössze harminchat példánya volt csak. Jelenleg azért ennél már sokkal jobb a helyzet, de még mindig csak rágcsálómentesített sziget-rezervátumokon találkozhatunk vele.

Pedig milyen jól jönne egy ilyen vidám, be nem álló szájú madár a kertünkben...

2010. április 4., vasárnap

A nap kérdése

Miért nem mennek össze a birkák amikor eláznak?

2010. április 1., csütörtök

Expat kiwi

A nap híre: a Smithsonian állatkert idei újabb sikere egy most kikelt kiwimadár, amelyik így tovább gyarapítja az Új-Zélandon kívül élő kiwi kolóniát.


Cukiság a köbön!

2010. március 19., péntek

Cipő, cipő

A környékünkön sok-sok rozella papagáj lakik, aminek csak örülni tudok. A rozella eredetileg Ausztrália keleti részéről származik, ám szemmel láthatólag itt, párezer kilométerrel még keletebbre is nagyon otthon érzi magát.


A madarunk egyszerre pompázik a szivárvány minden színében, szeret csoportosan megjelenni, ráadásul vicces dolgokat csipog a világba, akár röptében is. Olyanokat, hogy "cipő, cipő", meg hogy "csupicsupi". Vidáman csacsog.

Cukipofa.

2010. március 9., kedd

Pillangó eredmények

Az idei királylepke szezont javarészt magunk mögött tudhatjuk, hat szépséges pillangóval lett forgalmasabb a légtér, három bebábozódottnak sajnos nem sikerült, egy hernyót azóta sem találok, egy pedig az azóta kicsit magukhoz tért selyemkórókon legelt egy ideig, most épp szép zöld púpaként képviseli az utószezont.


Kikelt pillangónként hozzávetőleg három dollárba kerültek, de mivel a selyemkórók túlélték a szezont, jövőre lényegesen olcsóbb lesz a pillangógyártás fajlagos költsége. A pillangók látványa pedig amúgy is megfizethetetlen.

2010. március 2., kedd

Teknősburger

Sebi találta a neten ezt a teknősburger receptet, mi meg a hétvégén kipróbáltuk.


Nem is gondoltam volna, hogy a teknősnek bacon burger íze van :)


Nyami!

2010. március 1., hétfő

Lepkegyár

Örömmel jelentem, hogy ma reggel beindítottuk a tömegtermelést: az első pillangó kigurult a gyártósorról. Na jó, nem egészen így történt, hanem picit másképp. Megmutatom.

A nagy esemény eljövetelét már tegnap kezdtük gyanítani, amikor is az addig zöld első púpa el kezdett fekete mintákat sejtetni a bőre alatt. Ma reggelre aztán már egyértelmű lett, hogy egy pillangó van szorosan belecsomagolva:


Aztán ténykedtem egy kicsit, majd eszembe jutott, hogy rá kellene nézni. Épp időben (vagy tán egy picit későn is) értem oda. A pillangó már kint volt, a szárnyai viszont még egész gyűröttek. Namost, mivel én nem voltam jelen, az ablak viszont nyitva volt, nem tudhatom, hogy a bábból kelt ki a gyűröttszárnyú, vagy kintről repült be, majd megette a báb tartalmát és meggyűrte a szárnyát, hogy ne legyen gyanús.


Akárhogyis volt, a gyűrött szárnyat fokozatosan simára pumpálta. Most még mindig ott piheg, biztos szokja a pillangólétet, én meg nem zavarom meg, nehogy idő előtt elrepüljön, olyan szép!


A továbbiakban holnapra várható a második pillangó, majd kicsit később a sütőtökön nevelt banda, akik közt sajnos lesz olyan (ránézésre), amelyiknek nem biztos, hogy sikerül az átmenet.

Ha a befektetés megtérülését tekintem, eddig 0.0556 MPD (1 átváltozás per 18 dollár) irányszámnál tartunk. Ha mindegyik púpa kikelne, akkor elérhetjük a két dollár per pillangó arányt is. Drukkoljatok!